Riport

Dzeko: Jobb vagyok, mint a Cityben

Dzeko 189 mérkőzésen 72 gólt szerzett a Manchester City színeiben, ahol 2 Premier League trófeát hódított el, de a legjobb 16-nál tovább sosem sikerült jutnia a Bajnokok Ligájában. A csatár 2015-ben csatlakozott a Romához és teljesen más formába került Olaszországban. Most a Liverpool elleni Bajnokok Ligája elődöntőre készül a csapattal, miután kiejtették a Barcelonát. “A

Read More…


A Qatar Airways az új főszponzor

Az AS Roma hivatalos oldalán jelentette be, hogy megállapodott a Qatar Airways légitársasággal, akikkel 3 éves szerződést kötöttek és 40 millió €-t kapnak. A mezen a logó a keddi Liverpool elleni találkozón debütál majd. A Qatar Airways egyébként a Barcelona együttesének szponzora is és a 2020/21-es szezon végéig díszíti majd a Farkasok mezét. Ez az

Read More…


EDF: Egyéni hibákat vétettünk

Az AS Roma 3 mérkőzés után újra győzni tudott a Serie A-ban, ám ezúttal a vártnál sokkal nehezebben sikerült, ugyanis a Genoa kemény ellenfélnek bizonyult, de a Farkasoknak sikerült megnyerni a meccset 2-1 arányban Cengiz Ünder találatával és Ervin Zukanovic öngóljával. “Nem ez volt az első alkalom, hogy keményen kezdtünk megfelelő magatartással, majd miután vezetést

Read More…


Kategóriák

As Roma serie a Calcio Football Transfer Monchi Mercato Spalletti Inter juventus Nainggolan Di Francesco Manolas Dzeko Serie A TIM Chelsea Totti Eusebio Di Francesco Bajnokok Ligája Napoli #ASRoma Salah Milan Barcelona Champions League Sassuolo Luciano Spalletti Real Madrid Rüdiger Paredes Torino Szczesny Francesco Totti Liverpool Strootman El Shaarawy Bruno Peres Seria A Edin Dzeko Arsenal EDF Stadio della Roma Pallotta Sampdoria Genoa
# Csapat LM Gy D V P
1 Juventus 34 27 4 3 85
2 SSC Napoli 34 26 6 2 84
3 Roma 34 20 7 7 67
4 Lazio 34 20 7 7 67
5 Inter Milan 34 18 12 4 66
6 Atalanta 34 15 10 9 55
7 Milan 34 15 9 10 54
8 Sampdoria 34 15 6 13 51
9 Fiorentina 34 14 9 11 51
10 Torino 34 11 14 9 47
11 Genoa 34 11 8 15 41
12 Bologna 34 11 6 17 39
13 Sassuolo 34 9 10 15 37
14 Cagliari 34 9 6 19 33
15 Udinese 34 10 3 21 33
16 Chievo Verona 34 7 10 17 31
17 Crotone 34 8 7 19 31
18 SPAL 34 5 14 15 29
19 Hellas Verona 34 7 4 23 25
20 Benevento 34 5 2 27 17