Blog Archives

Skorupski helyettesítheti Perint

Az elmúlt néhány órában felmerült Mattia Perin esetleges távozása. A Genoa hálóőre Torinóba költözhet, ahol a Juventus együttesében játszhat a későbbiekben, ahol Gigi Buffon helyettese lenne, aki visszavonul a szezon végén. Perin pótlására egyelőre nem merült fel lehetséges név, viszont a Farkasok kapusa, Lukasz Skorupski, szeretne több játéklehetőséghez jutni, így ő készen áll a távozásra.

Read More…


EDF: A Genoa elleni meccsre koncentrálunk

Holnap az AS Roma együttese a Genoa együttesét látja vendégül, Eusebio Di Francesco pedig elmondta, hogy most erre a meccsre kell fókuszálni. A Farkasok már a Bajnokok Ligája elődöntőjében vannak, ahol a Liverpool együttesével játszanak a döntőbe kerülésért, ám most a Lazio és Inter gárdájával kell megküzdenie ahhoz, hogy jövőre is indulhasson a csapat a

Read More…


Elbukott a Peres – Laxalt csere

Semmi sem lesz a Laxalt – Peres cseréből. A tuttomercatoweb információi szerint a Hotel Meliàból olyan információk szivárogtak ki, hogy elbuktak a tárgyalások a felek között. Perinetti, a piros – kékek sportigazgatója, az utolsókig próbálkozott annak érdekében, hogy meggyőzze Bruno Perest a váltásról. A brazil azonban elmondta, hogy nem akar a piac utolsó óráiban váltani,

Read More…


Kategóriák

As Roma serie a Calcio Football Transfer Monchi Inter Mercato Spalletti juventus Nainggolan Di Francesco Dzeko Manolas Serie A TIM Chelsea Totti Eusebio Di Francesco Bajnokok Ligája Napoli Milan Salah Champions League #ASRoma Real Madrid Sassuolo Barcelona Torino Luciano Spalletti alisson Paredes Rüdiger Francesco Totti Liverpool Szczesny Strootman Bruno Peres El Shaarawy EDF Edin Dzeko Arsenal Seria A Radja Nainggolan Defrel Genoa
# Csapat LM Gy D V P
1 Juventus 38 30 5 3 95
2 SSC Napoli 38 28 7 3 91
3 Roma 38 23 8 7 77
4 Inter Milan 38 20 12 6 72
5 Lazio 38 21 9 8 72
6 Milan 38 18 10 10 64
7 Atalanta 38 16 12 10 60
8 Fiorentina 38 16 9 13 57
9 Torino 38 13 15 10 54
10 Sampdoria 38 16 6 16 54
11 Sassuolo 38 11 10 17 43
12 Genoa 38 11 8 19 41
13 Chievo Verona 38 10 10 18 40
14 Udinese 38 12 4 22 40
15 Bologna 38 11 6 21 39
16 Cagliari 38 11 6 21 39
17 SPAL 38 8 14 16 38
18 Crotone 38 9 8 21 35
19 Hellas Verona 38 7 4 27 25
20 Benevento 38 6 3 29 21